2013. szeptember 9., hétfő

A 90 napos utáni időszakról

…avagy a  hosszú távú stagnálás J


A reggeli gyümölcsözés, érdekes, hogy másoknál is olvastam, megmaradt, pedig akkor nem volt könnyű megszokni. Nálam vizes zabkásába keverve ugyan, de megvan ma is.  Ez esik jól, ezt szoktam meg, persze hétvégéken azért reggelizek mást is néha, de nem igazán jönne be rendszeresen a fehérje.
Aztán a diéta után, valahogy úgy alakult, hogy (talán Norbis szabály valahonnan) du. 3 után nem ettem szénhidrátot. A kenyérről is alaposan leszoktam, pedig az volt a gyengém. Ráadásul közben kitanultam a sütését, úgyhogy tudom cifrázni.:-) De mivel a legnagyobb fogyasztók nem eszik a családban, csak mértékkel ( szinte heti 2-3 kicsi szelet) nem igazán tudom kiélni házipék mivoltomat J
És az örök vita téma, hogy 6 után nem eszek…ezt már a 90 napos alatt is így tettem…és sajnos az azóta eltelt évek alatt is, mert egyszerűen nem tudok éhes lenni 6 után. Persze mindig vannak kivételek, de, ha 6 után eszek (általában 9-kor már ágyban vagyok, olvasok, vagy TV-zek), már nem is esik jól. Hogy nem alszom jól tőle az nem jellemző, mert úgy általában is rossz alvó vagyok.
Soha nem ettünk csipszeket, bolti rágcsákat, kólát, nincs a közelünkben „Meki”, de, ha lenne se volna az esetünk. A csokiból csak a magas kakaótartalmút szeretjük. Idejét se tudom mikor ettem meg egy szem szaloncukrot, vagy mikor sütöttem olajban krumplit, a csirkemelle kivételével minden rántottat sütőben sütök, a zöldségeket is. Cukorfogyasztásunk is jelentősen lecsökkent az utóbbi években. A bolti nasi helyett azért én sütögettem, sütögetek  a családnak, ha már mindenképp, akkor inkább olyan legyen  amiben tudom (nagyjából) mi van. Most megint próbálok egészségesebb kalória- és zsírszegény sütiket gyártani. Ez utóbbi része a nehezebb.
Gyakorlatilag, ahogy felnőttek a lányok, jelentősen csökkent az ételek iránti kapacitásuk. Amíg növésben voltak, sokkal többet ettek.
Szóval nem igazán tudom, hogyha a teljesség igénye nélkül fentebb felsorolt baromi egészségtelen cuccok is az étrendünkben szerepeltek volna, mi lenne a képlet.
Teltek közben az évek, azt vettem észre, hogy, bár nagyon szeretnék, de sehogy se tudok több kilótól megszabadulni. Sokszor gondoltam, hogy ha ennél kevesebbet ennék, már szinte nem is ennék J
A 90 napossal kialakult szokásaim 8 éve megvannak (voltak, most próbálok leszokni:-), úgy érzem, hogy tényleg visszafogom magam evés terén, a torna szenvedélyemmé vált. Na, ennek van is eredménye, de ezt majd a tornás topikban fejteném ki bővebben.
Éreztem, hogy változtatni kell, ekkor akadtam a bázisra J És gondoltam nem veszíthetek csak pár kilót, bár jó párat jobb lenne, miért ne próbáljam meg J. És most megszállottan számolgatok, „lájtos” sütiket kreálok, új tornákat próbálok…folytatom ott…a tornásban J


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése