2014. október 7., kedd

Néha itt vagyok:-)

Nem tudom jár-e még erre valaki, jómagam is csak igen ritkán.
Azért az 1 éves évfordulóra, ami augusztusban volt,  illő lett volna bejelentkeznem a Kalóriabázison ( vagy itt legalább megemlékezni:-)
Annál is inkább, mert akkorra kőkeményen megvolt a -12 kg. Ez túl nő minden várakozásomon ( túlfogy:-)

Talán emlékszik valaki, hogy minden cél nélkül, egyszerűen csak a fogyás beindításáért kezdtem el itt ténykedni, számolgatni, osztani, szorozni ( pedig a matek a gyengém), mert, egy, most már 9 évvel ezelőtti 90 napos kapcsán lepattant fixen 10 kiló, de onnan sehova tovább. Pedig kellett volna még.

Aztán volt, hogy nem is törődtem vele, de valahol mindig bosszantott, és egyszer csak, ahogy böngésztem a neten,  ráakadtam a bázisra, amiért nem tudok elég hálás lenni az ötletgazdának.És azoknak a bázislakóknak akik segítettek az indulásnál.
A sok modern, meg divatos, meg költséges de maximum csak átmenetileg hatékony ( bár ott is biztos vannak kivételek) módszerek helyett a lehető legegyszerűbb, a kész tényeken alapuló kalóriaszámolás nekem bevált. Mint oly sokaknak.

Igazából 10 kg-ot szoktam bevallani, az érdeklődőknek, (az a két kiló el is megy ingadozásba) hogy ennyit vetkőztem le, sajnos a bőröm a rendszeres torna ellenére is kissé rosszul reagálja le a dolgot, de, hát így 50 felett már ne várjon csodákat az ember.

Eljutottam oda, hogy hosszabb kihagyások vannak a számolásban, főleg a nyári szezonra volt ez igaz, de a tapasztalatok segítenek annyit, hogy a magam által készített ételekből mennyi egy adag... ha betévedünk egy étterembe nagyjából tudom már, hogy mit érdemes és mit nagyon nem.Sokat változott a rálátásom. Pedig mindig azt hittem tudom én jól :-)
Az is megállapítást nyert általam is( ugyan nem spanyol viasz) , hogy olykor az egészséges kalóriadúsabb. És bizony el kell dönteni, hogy melyik a fontosabb egészség, vagy -kilók. Na, valahogy igyekszem megtartani valami középutat, meg természetesen a súlyomat, ezért továbbra is sokszor megfordulok a  kalóriabázison egy-egy új étel kiszámolása céljából.Sőt vezetem is kisebb-nagyobb kihagyásokkal a napjaimat..

Nem igazán vonok meg magamtól mindent, van, amit csak módjával fogyasztok, de semmit nem iktattam ki, még a nagy mumusokat, a fehér lisztet, cukrot, tésztát , krumplit se...sőt örülök ha ehetek egy kis krumplifőzeléket, amit évekig kerültem ( többek között ) :-) Csak mértékkel....
Ennyit szerettem volna megosztani a véletlenül idetévedővel...:-)
Köszönöm, ha elolvastad :-)

2014. szeptember 9., kedd

Amiket főztem...sütöttem...2.rész ( 2014.09.09.)


...és felvittem a KalóriaBázisra 

Olyan hosszú már az első lista, hogy készítek egy másodikat, talán még könnyebb lesz átlátni...


- 10 perces süti birslekváros habbal
- Almás-diós reform
Almás-gyömbéres céklalrémleves
- Almás zabpalacsinta
- Banános alagút
- Birsalmás lepény
- Birsalmaleves édesítővel
- Bounty kalács
- Bögrés diós light
- Brokkolinokedli
- Buci tejsavós (p)
- Cukkini gratin
- Cukkinis-diós-mazsolás
- Cukkinis-mákos-áfonyás
- Csokis kifli ( Limara után)
- Csokis-fahéjas bögrés (mama)
- Csopaki aprópecsenye
- Diós almás tekert
- Diós cukkinis süti
- Diós-csokis pite
- Diós-nutellás torta
- Dupla barnácska
- Egyszerű répasüti ( light)
- Főtt durumtészta házilag gyúrt
- Főtt tortelloni -húsos-Lidl
- Gombapörkölt (p)
- Gombás tokány (sertés)
- Grízes krémes
- Gyors kókuszos
- Hamis kókuszgolyó
- Házi paradicsomlé(m)
- Hentes leves féleség
- Hókifli diós-nutellás
- Intelligens krémes
- Ír szódás kenyér
- Kávés diós piskótatekercs
- Kókuszos torta (29.évf.)
- Kakaós kevert-barnácska
- Kakaós kókuszos kevert
- Káposztás tészta tojás nélküli
- Kefires meggyes
- Kefires meggyes (régi)
- Kókuszos-grízes szelet- nagyon jó paraméterekkel!!!
- Kókuszos tejbegríztorta (sütés nélkül)
- Kuszkuszos sütmény
- Lasagne spenótos durum
- Lekváros 10 perces
- Loegensemmel-osztrák zsemle ( késztermék, adatok a netről)
- Meggyes-mákos muffin
- Nokedli ( karfiolnokedli)
- Otelló szőlős mákos pite
- Őzlábgomba pörkölt
- Új torta(lap) (csupacsokishoz)
- Új csupacsokitorta (2015)
- Paprikalecsó
- Paradicsomleves betűtésztával (p)
- Paradicsomos káposzta(2)
- Párolt köles
- Párolt mángold
- Pirospaprikás lecsós hús
- Pizza
- Póréhagymás csirke
- Pulykacombos rizseshús
- Rántott őzlábgomba (p)
- Reszelt túrós (sajtos)
- Rizsfelfújt (p)
- Rocky Road másképp (2015)
Sarkadi pecsenye (p)
- Sárgarépa tekercs
- Snidlinges mártogató
- Sült csirkecomb ( mustos)
- Sült rizs- Szilvás gombóc (p)
- Svájci répatorta ( olaj nélkül)
- Svéd húsgolyó
- Svéd gombóc mártása
- Szilvásgombóc (light)
- Szőlős/piszkés pite
- Tárkonyos zöldségragu leves
- Tiradell tojás nélküli főtt tészta
- Tojásos zabnokedli
- Töltött paprika (p)
- Túrós galuska zabpehellyel
- Túrógaluska
- Zabos diód keksz
- Zabos morzsasüti
- Zabnokedli
- Zsemle (házi)