2013. október 9., szerda

Komment egy poszt után:-)

Rendszeresen olvasom a  fogyózók körében igen népszerűvé vált bloggert, aki a hosszútávon való fogyásával, életmódváltásával és ezek összefüggéseinek elemzésével sokunk elé példát állított.



Nem csak a fogyásban, de a hozzákapcsolódó gondolatok elemzésében is előttem jár sok lépéssel, sokszor úgy érzem, egy-egy bejegyzése olvasása közben, hogy csak bólogatnom kell.
Azért van, hogy nem mindenre:-)
Ebben a bejegyzésében is akadnak olyan részletkérdések, amiket én (még?) másképp látok. Pedig nem most kezdtem a témával foglalkozni...
Az alapgondolat jogos, a fogyókúrát jól át kell gondolni, átszervezni az életünket,étkezésünket.
A heti bevásárlások alkalmával másképp nézelődünk a boltokban. Elkerülhetetlen, hogy az ember szeme megakadjon az ún. divatos cuccokkon, amit ez egészség jegyében, vagy divatos  diéták, fogyókúrák nevében hirdetnek. Így tettem én is a hétvégén, megnéztem egyik boltban a 25 dkg-os kókuszzsírt, elolvastam rajta az irodalmat, a nem meglepő árat, és visszatettem...a kókuszolajjal, egy másik helyen, idáig se jutottam el. Tudom, hogy kalóriában hol van...azt is, hogy nem csak én vagyok a családban.
Nyilván azt is tudom, hogy étkezhetne az egész család egészségesebben, (bár nem vagyok meggyőződve arról, hogy a kókuszos buli ezt annyira megtámogatná, mint amennyivel többe kerül)...ami érdekében valóban nagyon sokat teszek, és szerencsére be is vállalnak sok mindent. De nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mindez mennyivel terheli az anyagi  keretünket. És itt van az, amiben nem értek egyet.
Én még mindig ott tartok, hogy az egészséges fogyókúra sokkal drágább, mint a "hagyományos" életmód. Mert ugye, az egyszerűen nem eszünk semmit, az nem pénz:-) az nem is buli, ( valahogy az anorexiások ezt tudják ezt működtetni, hogy  az ő anyagcseréjük miért  nem lassul le, ha nem esznek fogalmam sincs. Mondjuk ez a dolog távol áll tőlem, nem mennék bele, hogy megtudjam miértis:-)).)

Viszont volt egy időszakunk, amikor bizony a legfőbb feladatunk az volt, hogy megoldjuk az 5 fős család étkezését 3 növésben lévő gyerekkel. Minden erőnkkel azon voltunk, hogy ők kapják az egészségesebbet, a sok gyümölcsöt, zöldséget. Ez utóbbi csak részleges siker volt, hisz válogattak. Évek teltek el, mire ezekkel jó eredményt értünk el.
Nálunk az alma alapélelmiszer, sajnos időnként egyre inkább aranyárban, mondjuk úgy banánárban van. A gyerekek azt se bánják:-) Ha banán van helyette. Pedig már felnőttek, de tudom jól, ez  nem szempont.

-Na, a gyerekek, akár a sajátjaim  étkezési szokásai kicsi koruktól  kezdve, egy külön posztot megérnének.:-)

És, akkor az is idetartozik, hogy míg a gyerekek megették a jobbfajta kaját, mi toltuk a férjemmel, kicsit most lesarkítva ugyan, a zsíros kenyeret és hasonló jellegű társait. Mert az volt. Akkor még kaptunk telente egy feldolgozott disznót a szüleinktől. És azt ettük, amíg benne tartott. Addig se kellett költeni, ami akkoriban fontos szempont volt nekünk. De akadt csirke is saját nevelés, nem sokáig működött nálunk ez a dolgok. A veteményeskert kicsi, és bármennyire is szeretnék én biozöldségeket termelni, fixa ideám, hogy olyan nincs. Annyira szennyezett a föld, a víz a levegő, hogy aki állítja, hogy igenis van, az szerintem  hazudik. Nyilván nem mindegy  mennyire szennyezett a termés, de én csak azt nevezném bio-nak, ami valóban az is.
Aztán sokan szeretnek piacon, idős, tapasztalt őstermelőktől vásárolni, akik még ragaszkodnak a régi permetezéshez, siratják egymás között a forgalomból kivont permeteket.. Mi meg vesszük a kínálatot, pedig nem biztos, hogy jobb, mint bármelyik nagy áruházlánc zöldsége.

-Új téma, kicsi hazánkban  a téli paradicsom és a nyári banán.. szintén kibeszélésre vár.

Arról az oldalról még nem is beszéltem, hogy mennyire fontos, ki hol él, melyik szegletében az országnak, vagy a világnak. Mert az utazás is pénz, ha valamiért menni kell, mert helyben nincs.
Azért látom, hogy időnként ilyen kisvárosba, mint a miénk, is begyűrűzik ez az életmódváltásos alapanyag biznisz, de úgy 8 éve bizony földhöz vágott a 800Ft-os tk tönkölyliszt ára, amit egyetlen kisboltban, nevezetesen a hentes boltjában lehetett akkor még csak kapni.
Volt itt néhány nagyobb üzlet, de kivonultak, egy  :-) Coop áruház maradt, szinte egyeduralommal, többfélét is kínál, de árban még mindig magasan az átlag fölött vagyunk. Ennek ellenére a kicsi, ún. bioboltok, igencsak  rövid életűek mindig. Mostanában a sokadik nyílt meg. Ha jól megszámoljuk, hogy mibe kerül egy ilyen üzlet működtetése, meg is értjük miért marha drága ott minden, és miért nincs annyi vásárló, amennyiért érdemes hosszabb távon üzletelni.

Volt olyan időszakunk, mikor gyerekek kicsik voltak, itthon nem volt választék, csak magas árak, a férjem a tőlünk 20km-re lévő szomszédos városban, ahol a munkahelye is volt, az akkoriban ott épp aktuális diszkontban vásárolt be havonta 1x fizetéskor.

Aztán itthon már csak a minimális vásárlás kellett. Ma szintén ez működik, igaz már együtt ejtjük meg, szerencsére egy rakáson van a szomszéd városban minden bolt. Aldi, Lidl, Tesco Penny, stb....Van választék, és az árakkal is lehet harcolni:-)
Még így is megéri , utazással, havonta 1-2 alkalommal oda elmenni, körültekintően megnézzük előtte a kínálatot,  írjuk a listát, van, amire mindentől függetlenül szükség van, az egyértelmű, hogy rákerül, de amit lehet olyankor veszünk csak, ha akciós, és, amiből lehet többet.

A hétvégén aztán én is végiggondoltam, hogy az elköltött keretből mennyi az az összeg, ami én fehérjedús:-) és egyéb kalóriaszegény kosztomat támogatja:-)
Hát elgondolkodtam,  bizony én is változtatni fogok.  Nem azért, mert kell, hisz az én drága jó férjem mindenben támogat, és tudjuk, hogy neki is megvannak az "igényei", de valahogy engem zavar. Jobb szeretném úgy megoldani a családi étkeztetést, hogy beférjen a a hagyományostól  ugyan már eltérő, de még mindig inkább a mindent, de csak mértékkel kategóriába.
Szerencsére a párom  nyitott az új dolgokra, imádja a főzős-műsorokat, sok ötletet is ad, de a gyerekek ellátmánya még okoz fejtörést:-) bár ők is eléggé nyitnak felnőttként már... nagyon helyesen.

-És nem csak a kajára, hanem a mozgásra is, ami megint megérne egy misét...miért sikerül az iskolában megutáltatni az alapvetően eleven gyerekkel a mozgást.

-Mozgás, ami szintén az életmódváltáshoz tartozik, de sokaknak sajnos ez is bankkártya lehúzós befektetés:-) Szintén kibeszélendő:-)


- Szeretnék még arról is írni, mit tanultam a 90 napos alatt

- ...és még sok minden másról...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése